Pörgünk. Szinte mindennap, reggel és este is. És meglehetősen ritkán vagyunk képesek megálljt...Pörgünk. Szinte mindennap, reggel és este is. És meglehetősen ritkán vagyunk képesek megálljt parancsolni legalább önmagunknak. A lazítás műfajairól Tihanyi Tóth Csabával és Harmath Imrével Szabó Bea beszélgetett.
Bea: Nálam a túlpörgős időszakok után szinte kínálja magát a jógázás. Amikor egy órán át csendben, nyugalomban csak magamra figyelek. Feltölt és megnyugtat. És aztán előfordul az is, hogy még ehhez is fáradt vagyok. Akkor egész egyszerűen kinyúlok, elterülök. Hol egy fotelban, hol a kanapén, hol az ágyban.
Csaba: Mea culpa, de én az utóbbi években a passzív pihenéssel lazítok, különösen akkor, ha túl sokat dolgozom.
Bea: Tévé és tévé?
Csaba: Valahogy így. Hazaérek, bekapcsolom a dobozt, a feleségem behozza a vacsorát, én pedig meredten bámulom a tévét. Aztán rendszerint belealszom egy filmbe.
Bea: Én Peter Falkkal szoktam, a Columbo a legtökéletesebb altatóm, bármennyire izgalmas krimi is.
Csaba: Az tényleg jó lazítás!
Imre: Nálam más a helyzet, a napi kikapcsolódás a számítógép előtt ér. Mert zenét szerzek vagy éppen régi analóg filmeket digitalizálok, azokat vágom meg. Vagy éppen szörfözök az interneten, mindenféle olyan országban barangolok, ahol még nem jártam. Az igazi kikapcsolódást számomra az a jó néhány hobbi jelenti, amelyekhez igyekszem hű maradni.
Csaba: Például a póker?
Imre: Hű, de régen volt! Csabival a Honvéd Kamaraszínházban együtt játszottuk a Süsü, a sárkány című darabot. Amíg tájoltunk, vidékre mentünk az előadással, a buszon rendszerint pókereztünk. Sajnos azóta sem játszottam senkivel. De például biliárdoztam, csapattagként. Sőt, ma is előfordul, hogy két szinkronizálás között, ha van egy lyukas órám, beugrok a törzshelyemre és játszok. De szoktam horgászni, rendszerint a tatai derítőtóra megyek, az egyik legjobb lazítás. Legújabb szenvedélyem a fotózás, nemrégen szerettem bele, most ez is kitart néhány évig.
Bea: Akkor maga ilyen nyüzsgős, lazítós?
Imre: Igen, és családilag is ilyenek vagyunk. Sokat utazunk, de ritkán fordul elő, hogy napokig egy helyen, mondjuk csak tengerparton napozzunk. Megyünk, szeretnénk minél többet látni. Most nyáron például Portugáliában voltunk, ahol kilenc nap alatt 1600 kilométert jártunk be egy bérelt autóval. De félreértés ne essék, ezt sem tenném, ha nem kapcsolna ki.
Csaba: Nekem sajnos kevés időm jut az igazi pihenésre, valójában nem is nagyon tudok kikapcsolni. Idén nyáron kétszer öt napot sikerült Horvátországban nyaralni, mire észbe kaptam, már jöhettünk is haza.
Imre: Látod, én ezért nem megyek el két hétnél kevesebbre soha. Megfogadtam, ha csak egy hetem van, akkor inkább itthon töltöm el, mint hogy megérkezzek valahova, éppenhogy beleszippantsak a levegőbe, és már csomagoljak is. Ilyenkor jön a horgászat vagy a kirándulás.
Bea: Mennyi időbe telik mire egyáltalán azt érzik, hogy kiléptek a napi rutinpályáról? Nekem, bárhova megyünk is, legalább két nap kell, hogy azt érezzem, na, akkor végre nyaralunk, kezdődhet a pihenés.
Csaba: Nem tudom, nehéz meghatároznom, mert valójában szinte mindig dolgozom.
Bea: De néha igenis le kell állni.
Csaba: Hát jó lenne. Ezért hajtok most, hogy tíz év múlva mondjuk megtehessem, hogy június elején bezárom a boltot, és legközelebb szeptemberben kezdek el újra dolgozni. Most vagyok abban a korban, amikor még bírnom kell a hajtást, a terhelést, aztán majd aratok!
Imre: Én az utóbbi években már visszavettem egy kicsit a tempóból. Nem szeretnék abba a mókuskerékbe bekerülni, amiből egyre nehezebb kiszállni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ma már megtehetem. Bár velem régebben sem fordult elő, hogy próba közben vagy forgatáson bekapcsolva hagytam volna a telefonomat, hogy lássam, ha keres valaki.
Bea: Csak azért, hogy le ne maradjon semmiről…
Imre: Pontosan. Jó, tudom, sokunk egzisztenciális gondokkal küzd, és egyáltalán nem mindegy, ha a csekkeket kell befizetni, hogy van-e az embernek mindennap munkája vagy sem. De állítom, hogy lazítani akkor is tudni kell. Meg kell állni, hogy töltődhessünk, hogy egy kicsit azok is lehessünk, akik valójában vagyunk.
Bea: Az alkohol mint lazítási műfaj szóba jön?
Csaba: Hát persze, az egészséges mértékig. Ahogy Várkonyi András barátom szokta mondani, mi már csak kottából iszunk.
Bea: Azaz?
Csaba: Ha másnap forgatunk, no alkohol, ha másnap előadás van, no alkohol.
Bea: És mit engedélyez a kotta?
Csaba: Hát az egyéb napokon fehér félszáraz bort.
Imre: Hmm-hmm. Öregszünk. Régebben vodkázgattunk Csabával.
Csaba: Hja, ugyebár, régebben…
Bea: Engem egy pohár sör egészen elzsibbaszt.
Csaba: Na, ne dicsekedjünk! Különben pedig csak a nők képesek egy üveg sört meginni. A férfi ember rekesszel vagy kartonnal méri a sört.
Bea: Na, ne dicsekedjünk!
Imre: Az ember húszévesen még sok mindent kibír. Néhány átmulatott éjszaka után még kitűnően tud dolgozni, meg se kottyan. Kicsit később már rizikósabb a dolog.
Bea: Szűkülnek a lehetőségek. Mi a helyzet a sporttal?
Imre: Sajnos a napi sportolással adósa vagyok önmagamnak. Egész egyszerűen nem fér bele az időbe. Valószínű, hogy ez csak ideológia az ember lustaságához, mert jó példaként itt van előttem a testvérem, aki igazgatóként napi tíz-húsz kilométert fut le.
Bea: Mondjuk, hogy a biliárd sport.
Imre: Miért, valaki mást állított?
Csaba: Sajnos én sem tudok beszámolni aktív sportélményekről. Focizni nem szoktam, sőt még a tévében sem szeretem nézni a meccseket.
Bea: Mert közben passzívan pihen. Alszik.
Csaba: Na, köszönöm!
Imre: A foci-világbajnokság idején éppen Szicíliában nyaraltunk a családommal. Amikor dél körül felmentünk az apartmanba, és nekikezdtem a főzésnek, ami egyébként szintén hobbi, kezdődtek a meccsek. Végignéztük, szinte szertartásszerűen. Aztán idén a lányom unszolására kimentünk két meccsre is. De már annyira hozzászoktam a tévés közvetítésekhez, hogy majd szétvetetett a méreg, amikor nem ismételték meg a gólokat. De visszatérve a kiinduláshoz, épp a napokban meséltem a lányomnak Márkus Lászlóról egy film kapcsán. Olyan ember volt, akit minden idegszála, zsigere a színház kötött. Mindig. Ő így élt teljes életet. Különbözőek vagyunk, számomra kell, hogy munka után le tudjak állni, hogy ki tudjak kapcsolni. Mert például az is sikerélményt jelent, ha megfőzök egy jó harcsapaprikást túróstésztával. Vagy zenét szerzek. Vagy kifogok egy halat. Mert másról szól, mint a hétköznapok. holgyvilag
